Hátulról mellbe

Az úgy volt, hogy 2011-ben, nyáron egy akkor még 4 gyerekes anyuka el szeretett volna jönni tanfolyamra, de nem volt pénze. Mivel akkor már fontolgattuk, hogy szeretnénk vidéken is tanfolyamokat indítani, jó ötletnek látszott, hogy ő legyen az első oktató. Nagyon talpraesett, nagyon kedves, és úgy tűnt, hogy nagy szükségben van, hiszen a 4 pici gyerekkel, adósságokkal nem túl könnyű vidéken...
Levél levelet követett, végül megbeszéltük, hogy utólag törleszti az oktatóképzés költségeit és a franchise díjat is. Nagyon gyorsan tanult, tényleg nagyon talpraesett volt, és szeptemberben már meg is tartotta az első tanfolyamát.

Három városban tartott Szappansulis tanfolyamot, nagyon jól ment neki, 2012-ben már ő segítette anyagilag a szüleit. 2013-ban pedig felmondta a szerződést, és annak ellenére, hogy írásban vállalta, hogy innentől 3 évig nem folytat hasonló tevékenységet, tartja tovább a tanfolyamokat. Átszínezve, átnevezve, máshogyan.

Ez most nagyon sűrített verziója annak, ami történt. Zsigerből védekeznék, hogy nekem miért nincs ebben a történetben igazából felelősségem, miért érzem úgy, hogy tisztességtelenül elbántak velem... A lelkemnek jól esne, de tudom, hogy felelős vagyok én is.

A franchise rendszerünk egy nagyon koraszülött valami volt 2011-ben. Most már tudom, hogy abban a formában és azon a készültségi szinten ez egy teljesen életképtelen valami volt, hosszútávon fenntarthatatlan. Nem gondoltuk végig a kereteket, nem dolgoztuk ki a szükséges rendszereket, és nem mértük fel azt sem, hogy mennyi munkával fog járni csak az, hogy ezzel az egy partnerrel megfelelő módon tudjunk együttműködni. Az én fejemben az volt, hogy megkapta az oktatóképzést, kikerültek a központi oldalra a tanfolyami időpontok, ezzel én megtettem mindent, amit kellett. Persze nem, és a sok munka, ami a budapesti központ működéséhez kell, nem engedte, hogy a vidéki dolgokkal foglalkozzak, egész egyszerűen nem fért bele.

Ebben az évben voltam konferencián, ami a franchise-zal foglalkozott, kaptunk segítséget a Nesst-től is, és valahogyan kezdett összeállni a kép, hogy hogyan szeretnénk, ha ez az egész kinézne. Összehívtunk tehát egy találkát, ami nagyon nem úgy sikerült, ahogyan számítottam rá. Azt tudtam, hogy nem lesz könnyű menet. Egy olyan embert kellett volna rávenni arra, hogy egy általunk kitalált rendszerbe idomuljon, aki 2 év alatt egy saját márkát épített, saját marketing rendszerekkel, és magában (teljesen jogosan) eldöntötte, hogy tőlünk semmilyen segítségre nem számíthat.

Nagyon keserű tapasztalat/felismerés volt, hogy miközben mi rettentő büszkék voltunk rá, és azt gondoltuk, hogy minden rendben közöttünk, benne egy folyamatosan növekvő keserűség halmaz volt, félelmekkel felénk, és folyamatosan távolodott. A legfájóbb nekem az a felismerés volt, hogy ő egyáltalán nem úgy gondolkodik, hogy egy csapat vagyunk. Az egész beszélgetésből (veszekedésből) nekem az jött le, hogy az ő fejében olyan kapcsolatban vagyunk, hogy tőlünk kapta a tudást, és egyébként semmi közünk egymáshoz. Az ötleteit megtartotta magának, a problémáit nem osztotta meg, hanem megoldotta maga, elköltött egy csomó pénzt olyasmikre, amiket együtt is kifizethettünk volna. A legfájóbb az volt, amikor az ügyfélkezelő rendszerről beszéltünk, hogy 200 000 Ft-t költött rá, ezt ki fogja neki kifizetni?! Én kértem egy teszt hozzáférést, hogy megnézzem milyen, mert ha jó, akkor osztozunk, és az övét használjuk, a miénket meg leírjuk veszteségnek. A válasza az volt, hogy a marketingese ezt neki nem fogja megengedni. A marketingese véleménye erősebb volt, mint annak a csapatnak a kérése, aki megélhetést adott a kezébe. (mert most már 5 gyerekkel az egész család ebből él)
A beszélgetés során Vikinek több olyan pont volt, amikor azt mondta volna, hogy "el lehet menni", ilyen hozzáállással nem tudunk mit kezdeni. Én akkor ott úgy éreztem, hogy a mögöttünk levő 2 év, és a sok siker miatt ezt így nem szabad befejezni, pedig kellett volna. Ott kellett volna azt mondani, hogy "drága, ha ennyire nem vagy hajlandó a közös munkára, akkor itt a vége!" Nem volt hajlandó a tárgyalásra, pedig még 1,5 év haladékot is kapott az átállásra. Amikor arra került sor, hogy meg kellene változtatni pár dolgot, pl. a weboldalát át kellene terelni a központira, akkor azt sértésnek vette, és nekem úgy tűnt, hogy nem akarja megérteni a mi álláspontunkat.

Ezután a beszélgetés után lettem igazán rosszul.

Június elején Viki fel akarta hívni valami miatt, nem vette fel, nem hívott vissza, nem válaszolt emailre, semmire 1 hónapon keresztül. Ekkor írtam neki egy olyan levelet, amiben finoman ki szerettem volna ugrasztani a nyulat a bokorból. Erre 1 hétre jött egy nagyon hosszú válasz, amiben tulajdonképpen felmondott.
A levelet először nem tudtam elolvasni. Úgy éreztem, hogy nem vagyok rá képes, hogyha elolvasom, megint rosszul leszek, nem mertem kockáztatni. Elküldtem olvasatlanul az ügyvédnek és a lányoknak. Hosszasan ecsetelte a levélben, hogy mi megígértünk dolgokat, amiket nem tartottunk be, hogy mi nem segítettünk semmiben, és minden sikerét csak magának köszönheti, és mennyi pénzt kellett beleölnie abba, hogy sikeres legyen.
Nem érti, hogy mi a franchise, olyan ígéreteket kér számon, ami az én számon biztosan nem jött ki, és a kommunikáció elmaradásában legalább annyira hibásnak tartom őt, mint magamat.

Haragudtam, azt hiszem még most is haragszom, nem tudnék teljesen szabadon beszélgetni vele, még most is rosszul vagyok, ha írom ezeket. Természetesen a levél estéjén is rosszul lettem, szorongás, sírás, stb. Azóta többször is, de erről majd legközelebb. .;)

Mert igen, hibáztam. Nem fektettem elég időt és energiát abba, hogy egy jól működő munkakapcsolat alakuljon a két "cég" között, hogy legyen közös stratégiai tervezés, nem volt közös marketing tevékenység, nem volt rendszeres és folyamatos kommunikáció, ellenőrzés és támogatás. Ez mind az én/mi hibánk, mert egy része Viki feladata volt. Most már késő bánat, de tanultam belőle.

1. Soha többet nem kerül ki a kezemből olyan ötlet, amihez nincs részletes megvalósítási terv.
2. Nem vállalok olyan felelősséget, amihez nincsenek meg a forrásaim