Miért kellett ez nekem?

"Látom, maga úgy nagyjából eddig is fogta ezeket a kérdéseket, hát föltennék magának egy kérdést. Nem fog tudni válaszolni, ezt pontosan tudom, mert ez nem így működik, de ezt maga magának csinálta.Tegye föl magának mindennap azt a kérdést, hogy miért. Miért csinálta ezt magának?.... Azt mondja akkor fogok tényleg meggyógyulni, ha rájövök, hogy ez a sérülés miért volt nekem fontos. Miért volt fontosabb, mint az egészség?"

Pál Ferenc: Tükör által világosan

Ezt a könyvet olvasom, és ez volt az első olyan gondolat, ami igazán megállított olvasás közben. Ő egy térdsérülésből gyógyult éppen akkor.

Nekem miért volt ez fontos, miért volt fontosabb, mint az egészségem?

Nem vagyok benne biztos, hogy ez a válasz, de azt hiszem azért, mert úgy érzem csak akkor engedhetem meg magamnak kifogások és lelkiismeret furdalás nélkül azt, hogy mások segítsenek rajtam, figyeljenek rám, ha igazán beteg vagyok.

Bár sokszor engedem, hogy Peti elvégezze helyettem a házimunkát, megcsináljon ezt-azt, a tenyerén hordozzon, és jól is esik a viselkedése, mégis bűntudatom van miatta. Azt gondolom, hogy bár utálok minden házi munkát, ez egyedül az én feladatom, és ha nem én csinálom meg, akkor egy elkényeztetett királykisasszony vagyok, és szégyellnem kell magamat.

Ha mondjuk elővesz a derékfájás, és nem tudok kikelni az ágyból, akkor van rá alibim, hogy miért szabad engem "kiszolgálni". Ha lázas vagyok, és tudom, hogy feküdnöm kell, akkor megint van alibim.

Ha mindenféle rejtélyes és nagyon súlyos tünetet produkálok, akkor van alibim, egyszerre több is. Bűntudat nélkül lehet az enyém egy ember figyelme, lehetek alanya a segítségnek, lehetek gyenge, nem kell tartanom magam, és másokkal törődnöm, és egyáltalán lehetek én a középpontban. Amikor a pánik elővesz, és valamilyen testi tünet is jön hozzá, akkor mindig az a képzet van bennem, hogy most nagyon rosszul leszek, de nem baj, mert bevisznek a körházba, és ott teljes biztonságban leszek, mert az orvosok gondoskodni fognak rólam, meg fognak gyógyítani.

Most, ahogy írom ezeket, megint szédülök, és a lelkem mélyéről jön valami nagyon erős vágy, hogy engem szeressen, védelmezzen, és tartson fontosnak valaki. Ez most úgy hangzik, mintha egy rettentő elhanyagolt, magányos valaki lennék... nem vagyok az. Csak nem voltam hajlandó eddig észrevenni, hogy milyen szeretettel vesz körül a családom. Mivel nem tartottam magam szeretetre méltónak, sose tudtam elfogadni, hogy mennyire szeretnek engem. Ezért időről-időre "csináltam magamnak" valami betegséget? Biztosan ez is benne van.