Eljött az az idő, amikor annyira maga alá gyűrt a pánik, hogy nem tudtam elmenni dolgozni. Itthon ültem, főállásban féltem, nagyon sokat sírtam, és nem mertem egyedül lenni. Ami még nagyon nem tett jót, az az, hogy nem ettem és nem ittam, csak egészen minimális mennyiségeket. Ettől persze még rosszabbul lettem.
Ezt szerintem nem kell ecsetelni senkinek, aki átélt már akár csak 1 ilyen rohamot is. Meg sem tudom mondani, hogy mitől, de rettegek. Ülök a kanapé sarkában, mint egy rakás szerencsétlenség és szinte mozdulni se tudok. Kicsit nagyobbat dobban a szívem, kicsit másképp fáj a fejem, és már azonnal úgy érzem, hogy valami nagyon rossz, valami halálos, valami végzetes történik éppen velem. Amilyen borzalmas ezt olvasni és átélni, nekem legalább annyi áldásom származott belőle.
Társ: 15 éve vagyok a felesége annak a férfinak, aki valóban a másik felem. A felé érzett szeretetem, és a hibás lelki beidegződéseim nem engedték, hogy amikor bajom volt, akkor rá tudjak támaszkodni, "teljes súlyommal". Még felé sem tudtam megengedni ezt magamnak. Most azonban annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam nem segítséget kérni. Bizony volt olyan, hogy azt kértem, hogy jöjjön haza a munkából. Most majdnem leírtam, hogy "ciki vagy sem". NEM CIKI. És ő hazajött. És elmondta egy nap akár 10x is, hogy nem, Verácska nincs infarktusod, nincs agyvérzésed, nincs tumorod, egészséges vagy. Mindjárt jobban leszel! És úgy lett :) Ilyen kapcsolatok nem lesznek csak úgy, ilyen embert nem lehet találni, vagy megszerezni. Csak kapni.
Gyerek: 14 éves, fiú, egyszem gyerek. Érzelmileg és ruhaméretben fejlettebb, mint a kortársai. Megértette, hogy mi a helyzet. És ő is meg tudott ölelni, és a saját kis suta stílusában elmondani, hogy "Anya, nincs baj, tudod te is, hogy nincs semmi bajod!"
Nővér: Pár éve ő is átment ezen. Kitaposta nekem az utat, egyedül. Amikor bőgve felhívtam, eljött a munkahelyéről. Segített ebédet főzni, biztatott, hogy egyek, adott a Gyereknek is enni. Megmérte a vérnyomásomat, adott vitamint, fogta a kezem, amíg elaludtam. Most is bőgök, amikor ezt írom, nem tudom kifejezni, hogy mennyire megérintett, és mennyire sokat segített.
Közösség: 1,5 éve találtuk ezt a gyülekezetet. Olyan módon találkozunk itt Isten szeretetével, hogy az elmúlt 20 évben még sose. Isten szeretete kézzel fogható, tapintható, közeli, elérhető és érthető. Amikor odajön valaki, a vállamra teszi a kezét, és imádkozik: Isten ölel át. Amikor teljes figyelemmel hallgatja a nyavalyámat, és megfogja a kezem: érzem az Ő jelenlétét. Nem érzem többé hülyén magam amiatt, hogy elsírom magam, sem 1, sem 3, sem 10 ember előtt. Tudom, hogy azzal az elfogadással és szeretettel néz rám mindenki, ahogyan Krisztusban őt is elfogadta, és helyreállította az Isten. Volt egy imapáros, akik a legnehezebb hetemet imával és böjttel kísérték. Kibontották a tetőt, és leeresztették az ágyamat Jézus lábához.
Munkatársak: Írtam, hogy nem mondtam meg a kolléganőmnek, hogy nem vagyok jól. Most már tudom, hogy nem csak neki, de a többieknek is, bármikor megmondhatom, és segítséget fogok kapni. Nagyon nagy áldás ilyen emberek között dolgozni. Az egyik-bár ő is nagyon az ereje végén járt- félretette a saját projektjeit, hogy egy délelőttöt átbeszélgessünk, és ne legyek egyedül. Akkor már mertem előtte sírni, megengedtem magamnak, hogy gyengének lásson. Nekem nagy szükségem volt erre. A másik áthívott, egy ajándék stresszoldó masszázsra+ náluk töltöttem az időt, amíg Peti végzett. Csak, hogy ne legyek egyedül. A többiek előtt is teljesen komfortosan tudtam és most is tudom már azt mondani, hogy nem vagyok jól.
Tudtam én, hogy kik vesznek körül?! Fenét! Fogalmam sem volt róla! Azt gondoltam, hogy nekem kell annak a személynek lenni, akire támaszkodni lehet, akinek át kell venni azokat a terheket, amik nekik esetleg túl nehezek. Volt ilyesmire szükség? Nem annyiszor, mint ahányszor én azt gondoltam, hogy van.
Most már tudom. Olyan emberek vesznek körül, akiknek fontos vagyok, akikre támaszkodhatok, ha kell, akkor teljesen elengedett kézzel, a legnagyobb gyermeki bizalommal.
Most már tudom, hogy ettől egy morzsányival sem leszek kevesebb senkinek a szemében, viszont óriási kincseket találok, ha merek kiszolgáltatott lenni, és kilépni a tökéletesség illúziójából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése