A darálóban

Ezen a ponton leszögezem, hogy nem vagyok orvos és gyógyszerellenes fanatikus, viszont gyűlölök orvoshoz járni. Nagyon. Igyekszem minden bajomra valami természetes és/vagy házi megoldást találni, esetleg kivárni, amíg magától elmúlik. Ez mondjuk nem mindig jó taktika.


Mivel egy szakmailag eléggé fontos rendezvényt úgy ültem végig, hogy közben pulzust mértem, a légkondis helységben párszor totál leizzadtam, és alig bírtam figyelni, ráadásul 140-es vérnyomást produkáltam, azt gondoltam, hogy most már akkor valamit csinálni kellene.
Bár utálok orvoshoz menni, most mégis valami elemi erővel azt mondta bennem, hogy orvos kell, akkor leszek biztonságban. Első körben ugye a háziorvos.

Elmondom a tüneteimet, pulzus, szívem, fejem, kezem-lábam. Hümmög. Meghallgat, vérnyomást mér. Teljesen ritmusos a szívverés, nincs itt semmi gond, de azért menjek a kardiológiára, és váltsam ki a gyógyszert, ami leviszi a vérnyomást, és a szívverést is lassítja. Nekem ez ijesztő volt. Ha nincs baja a szívemnek, akkor miért szedjek egy ilyen gyógyszert, ami nekem igen csak komolynak tűnik?!

Felhívtam a nővéremet, mert tudom, hogy neki is volt egy ilyen etapja. Ő elmondta, hogy tök felesleges a béta blokkoló, nem a szívemnek van baja, hanem a lelkemnek. Azt kell kijavítani, és akkor a többi is helyrejön. Furcsa, és egyben elkeserítő gondolat. Jobb lett volna valami instant megoldás, hiszen a XXI. században vagyunk. SAJNOS ERRE NINCS SEMMILYEN AZONNALI MEGOLDÁS! Ezt szükségesnek látom már itt az elején elmondani.

Nem váltottam ki a gyógyszert, viszont bejelentkeztem a kardiológiára, biztos, ami biztos. 1 hónapra előre tudtak időpontot adni. Na ez komoly! Engem csak az zavart, hogy szorongok, rosszul vagyok, stb. de mi van azzal, akinek komoly baja van?! Az vár 1 hónapot, és addig? Igyekszik nem elhalálozni?! Mindegy.
A kardiológián cseppet morcos asszisztensek gyorsan ráraktak az EKG-ra, addig előkerült a dokinéni is. Utána szívultrahang, röpködtek a latin szavak, mint a záporeső, nekem meg az járt a fejemben, hogy ezek közül vajon melyik jelenti azt, hogy holnapután meghalok.

20 percnyi vizsgálgatás után végre vehettem magamra ruhát. Bár csak nők voltak körülöttem, mégis olyan furcsán kiszolgáltatottnak és megalázottnak éreztem magam. A doktornő megvizsgálta a fura kis szögmérőjével az EKG-m, és azt mondta, hogy a szívem teljesen egészséges. Felírta ő is ugyanazt a bogyót, mint a háziorvos, és a visszarendelésig szednem kellett volna. Utána meg "majd megbeszéljük, hogy milyen jó kis intenzív sportot tudunk magának kitalálni."

Itt ábrándultam ki komolyabban. Azt hittem, hogy ami velem történik arra van valamilyen orvosi kezelés, valami tudományosan, orvosilag elfogadható gyógymód. Ehelyett azt láttam, hogy az egyiknek fogalma sincs, a másik meg nem veszi komolyan. Mindkettő rosszul esett, és akkor már láttam, hogy ez egy olyan téma, amit magamnak kell megoldanom.